Majdnem 40 százalék a részvétel Hódmezővásárhelyen
Ez ismét meghaladta a négy évvel ezelőtti adatokat.
Ez ismét meghaladta a négy évvel ezelőtti adatokat.
Januárban erősen kampányolt az atya, megnéztük, a választás napjára is tartogat-e valamit.
Folyamatosan érkeznek az emberek az időközi polgármester-választásra.
Leszavaztak a jelöltek, a független Márki-Zay misére, Hernádi Gyula kirándulni ment a szavazás után. A Fidesz szerint ez "kegyeleti szavazás", ezért nem lesz eredményváró.
A kormánypárt már idejekorán felsrófolta az április választás tétjét, így az ellenzék és a Fidesz egyszerre lépett be arra a politikai mezőre, ahol a vasárnapi vereség hosszú letargiát, a másfél évre szóló polgármesterség könnyen négy évet jelentő győzelmet hozhat. A hvg.hu heti politikai elemzése, ami most egy előretekintés.
Szórólapon listázták Hódmezővásárhelyen a független Márki-Zay Péter állítólagos támogatóit, a Zsidó Hitközség is rákerült, ez ellen tiltakozik a Mazsihisz.
Nyilvános főpróbát tartanak vasárnap Hódmezővásárhelyen. A polgármesterválasztás ugyanis kicsiben tartalmazza az országos politikai meccs megannyi drámáját és izgalmát. Bár a voksolás közvetlen tétje csekély, közvetve hatással lehet a Fidesz és az ellenzék további stratégiájára, a baloldali zavarójelöltek áprilisi szerepére, valamint Lázár János középtávú politikai karrierjére.
Az utcákat megszórták röplapokkal, amelyen listára tették azokat, akik szerintük Márkit támogatják a vasárnapi polgármester választáson.
Az EP-képviselő nem érti, miért kell olyan polgármester-jelöltet támogatni Hódmezővásárhelyen, aki mögé beállt a Jobbik is.
A jelek szerint a Fidesznek nagyon fontos a február 25-i választás.
Megjelentek Márki-Zay Péter óriásplakátjai Hódmezővásárhelyen, amire a Fidesz rögtön azt mondja, Simicska. Márki-Zay szerint a sajtószabadság vezeti a kormánypárt helyi embereit, ezért nem vitáznak vele, és nem adnak neki megszólalási lehetőséget a helyi nyilvánosságban. Feljelentést fog tenni.
Lakossági fórumot tart Márki-Zay Péter, az ellenzék egységes jelöltje a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson. Az eseményt a Facebookon is közvetíti. Ma már kiábrándult egykori Fidesz-szavazóként abban sem biztos, hogy 2022-ban lesznek-e parlamenti választások.
Így tényleg függetlenként indul Hernádi Gyula a hódmezővásárhelyi időközi választáson.
Márki-Zay Péter még januárban volt a HVG Portré rovatának vendége. Itt az akkor készült interjú hosszabb változata olvasható.
A hódmezővásárhelyi polgármesterjelöltnek viharosra sikerült politikai belépője. Elbocsátották munkahelyéről, térfigyelőt szereltek az utcájába, majd egy plébános is ellene uszított. A csütörtökön megjelenő HVG Portréjából megtudhatjuk, mégis miért állt politikusnak.
Megvédte a Szeged-Csanádi Egyházmegye a hódmezővásárhelyi plébánost, aki a fideszes jelölt mellett kampányolt a templomban. A váci megyéspüspök másképp látja, szerinte politikai párt mellett elköteleződni hiba.
Most függetlenként indulna Hernádi Gyula, aki korábban kétszer is szocialista színekben indult a polgármesterségért. Két cikluson át volt önkormányzati képviselő. A szocialisták szerint az indulással a Fidesz érdekét szolgálja.